Mária Rádió

 

A Mária Rádió 1983-ban az olaszországi Erba városában létrejött egyházi rádió, amely a Szűzanya tiszteletére vette fel a „Radio Maria” nevet. Naponta közvetített szentmisét és teljes Rózsafüzért, egyik célja a szenvedők témakörének a vitatása volt. Magyarországon nem a magyar katolikus egyház működteti, hanem egy alapítvány.

Oldalunkon elérhetőek a környező országok magyar nyelvű Mária Rádiói is. A lent található listából kiválasztható a magyarországi Mária Rádió, az erdélyi Mária Rádió, a szerb délvidéki Mária Rádió, és a felvidéki Mária Rádió. Minden adás magyar nyelven szól, de a műsoraikban vannak átfedések is.

Mária Rádió online


A Mária Rádió 1983-ban az észak-olaszországi Erba városában jött létre. 1987-ben jött létre a „Radio Maria” egyesület, melyben világi hívés és egyházi személyek dolgoztak közösen. A céljuk az imádság és a katolikus hit oktatása volt. Három év alatt egész Olaszországban elterjedt.

1998-ban alakult a Mária Rádió világ körüli útja, melyet a rádió Világcsaládnak nevez. A különböző országokban működő rádiók összehangoltan működnek együtt. Jelenleg már több mint 48 országban érhető el. Magyarországon először 2004-ben volt hallható magyar nyelvű adás. A Mária Rádió magyar  nyelvű rádió a Magyarországi Mária Rádió, az Erdélyi Mária Rádió, és a Délvidéki Mária Rádió. 2006-ban indult el a sugárzás Budapesten a 94.2 FM sávon. Később az ország különböző pontjain újabb frekvenciákon kezdi el a rádió a sugárzását. A Rádió célja a lelkek megmentése, hogy megtérést hirdessen, újra felkínálva a katolikus hitet a rádión keresztül az embereknek.

Mária Rádió

A Mária Rádiónak a következőket mondta még 1994. március 23-án II. János Pál:

„Az embereknek hiteles szavakra van szükségük. Olyan szavakra, amelyek építenek, nem pedig elválasztanak, amelyek bizalmat öntenek a félénk szívekbe:
Tiszta, egyszerű szavakra van szükségük, amelyek a szeretetet és az igazságot hirdetik. Ezek a szavak hordozzák az üdvösség üzenetét, magát Krisztust. Ezeknek a szavaknak ti vagytok a hirdetői, de mindenek előtt tanúságot kell tennetek róluk. Csak az a szó, amely mögött az élet tanúsága rejtőzik, a hit, remény és szeretet talajából kinőtt szó lesz elég erős ahhoz, hogy meggyőzze és alakítsa az embert, és az új evangelizáció eszköze legyen.”

Mária Rádió

Műsorok és műsorvezetőik:  A 100 legboldogabb magyar Cseh Péter atya riportműsora, A Messiás Próféciák a Szabadítóról – Dér Katalin műsora, A Mi Rádiónk hírei Hírek a magyarországi Mária Rádió életéről, A bélyegalbum meséi Kulturális kalauz a bélyegek világában, A hit kapuja Székely János püspök és Kindelmann Győző hitvédelmi műsora, A hét plébániája Bemutatkoznak a vételkörzetünk plébániaközösségei, A mi családunk A magyar Mária Rádiók kerekasztal-beszélgetése, A mi pápánk Ferenc pápa beszédei, nyilatkozatai, A mi rádiónk Dúl Géza atya műsora a Mária Rádió életéről, A mi világunk Életvezetés etikája fiataloknak, A munka dícsérete Részvétel a teremtésben – Hajnal Géza műsora, A nap evangéliuma Az aznapi evangélium magyarázata, A nap szentje, A test harmóniája Dr. Tamás György urológus műsora, A titkok kapuja Szakrális színház, Abba Pater II. János Pál pápa zenés imája, Aktuális Időszerű hitéleti kérdésekről, Alma Mater Bemutatkoznak a keresztény oktatási intézmények, Audiencia A szentatya szerdai általános kihallgatáson mondott tanításai, Az Úrban bízva Rozs Júlia műsora a hívő lelkületről a hétköznapokban, Az alkohol és én Alkoholfüggők lelki gondozása – Dr. Sineger Eleonóra műsora, Az idők jelei Bátor Botond pálos atya és Hock Gyula közéleti műsora, Az igazság szabaddá tesz Dr. Barsi Balázs ferences atya elmélkedése, Az élet ajándéka Dr.Téglásy Imre életvédelmi műsora, Belső várkastély Avilai Nagy Szent Teréz gondolatai az év minden napjára, Beszéljük meg! A pszichológia és a teológia párbeszéde – Papp Miklós atya műsora, Bizánci forrás Az ortodox egyház értékei, Boldogan élnek, amíg… A boldog házasságok titka.

A Mária Rádió rendkívül változatos műsorokkal jelentkezik, a felsorolásunk csak egy része ezeknek. A teljes műsorlistát megtalálhatjátok a Mária Rádió hivatalos weblapján.

Mária Rádió információk

A rádió internetes elérhetőségei a rádióknak:

A Mária Rádió nemzetközi oldala: http://www.radiomaria.org/
Magyarországi Mária Rádió: http://www.mariaradio.hu/
Erdélyi Mária Rádió: http://www.mariaradio.ro/
Délvidéki Mária Rádió: http://www.mariaradio.rs/

További elérhetőségek:

Cím: 1133. Budapest, Gogol utca 28.
Tel. : (+36 1) 373 07 01
Fax : (+36 1) 354 17 06
Élő Adás: (+36 1) 374 09 04
Email cím: info@mariaradio.hu , web@mariaradio.hu

Rádió frekvenciák:

88.8 MHz Budapest (2016. június 28-tól)
98,9 MHz  Gyál
106,3 MHz Monor
91,7 MHz Pécel