A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának június 2-i döntése alapján, állandó budapesti frekvenciahasználati jogot kapott ismét a Mária Rádió. A mai naptól, azaz 2016. június 28-tól megkezdte sugárzását a fővárosban az FM 88.8 MHz-es frekvencián.
2014-ben pályázatot írtak ki a Mária Rádió akkori, 94.2 MHz-es frekvenciájára, amelyet 2015 nyarán a Médiatanács a Trend FM-nek adott. 2015 őszén ismét pályázatot írtak ki, a pályázat a budapesti 88.8 MHz-es frekvenciára szólt. A pályázati kiírást a Mária Rádió nyerte meg, így ennek köszönhetően újra szólhat Budapesten a rádió adása.
A Mária Rádió legelőször 10 évvel ezelőtt szólalt meg Magyarországon, és hazánkon kívül közel hetven adó sugároz ezen a néven.A rádiók a Mária Rádió Világcsalád tagjai, melyek a lelkek megmentéséért jött létre, hogy a katolikus hitet eljuttassa az embereknek. A Világcsalád pénzügyileg támogatja minden Mária Rádió megteremtését és első lépéseit. A juttatásokat annak elkerülésére adják, hogy az új rádiót külső feltételeknek vessék alá, tekintetbe véve, hogy a hallgatók önkéntes hozzájárulásai csak azután érkeznek, hogy a rádióállomás az egyesület útmutatásai szerint dolgozva, műsorával már eljutott az emberek szívéhez.

Újra hallható Budapesten az FM 88.8 MHz-es frekvencián a Mária Rádió
A rádió, a Katolikus Rádió mellett hazánk egyik leghallgatottabb vallási rádiója. A rádió műsoraiban megjelennek az imák, a tanítások, az életvezetések. A Mária Rádió a lelkek megmentéséért jött létre, hogy megtérést hirdessen, újra felkínálva a katolikus hitet a rádión keresztül az embereknek. A rádió ügyvezetése továbbra is az önkéntességen alapul, szolgálat, amit az Egyház evangelizációs munkájának nyújtanak.
A földfelszíni sugárzás mellett a Mária Rádió továbbra is hallgatható oldalunkon online: Mária Rádió online