Sláger FM veszi át a Juventus Rádió helyét

2015. november 2-án megújul a népszerű hazai kereskedelmi rádió, a Juventus Rádió, a továbbiakban Sláger FM rádió néven sugározza a dalokat Budapesten a 103.9 MHz-en. A Juventus Rádió vezetősége különböző hallgatói méréseket figyelembe véve jutott arra a döntésre, hogy megváltoztatja az adó nevét. Több mint két és fél évtized eltelte után a Juventus Rádió helyén, november 2-án hétfőn reggel már a Sláger FM köszöntötte a hallgatókat.



A felmérést a 25 és 65 év közötti hallgatók körében végezték el, ami alapján “budapesti hallgatók olyan rádióra vágynak, amely kiemelten a nyolcvanas évek zenéit sugározza, hangzásvilága a modern kornak felel meg, neve a változatosságot szimbolizálja” – közölte a Juventus rádió szóvivője.

A név kötelez, szokták mondani, így a régi műsorstruktúra nem maradhatott. A Sláger FM teljesen új zenei struktúrával, szignálparkkal és műsorfolyammal jelentkezett. A reggel műsor a Hello Sláger! néven folytatódik, műsorvezetői Esperes Ákos, Hudák Anita és Hepi Endre. A délelőtti műsor Somogyi Zoltán vezetésével, Sláger Délelőtt néven fut, míg délután 16 órától a Sláger Délután, Dénes Tamással szórakoztatja a nézőket. Minden nap 18 órától érkezik a Sláger Kívánságműsor.

A váltást a rádió egy éven keresztül minden online és offline felületre kiterjedő reklámkampánnyal, óriásplakátokkal, sajtóhirdetésekkel és tv-kampánnyal szeretné népszerűsíteni.

Sláger FM

Sláger FM néven folytatódik a Juventus Rádió (forrás: slagerfm.hu)

A Sláger FM rádió műsorát mától az oldalunkra érkező látogatók is elérhetik!

 

 

Nem szóltak még hozzá.

Üzenet írása

Üzenet szövege