Elindult a Rádió Rock, Magyarország rock rádiója

Hétfőn újabb mérföldkőhöz jutott el a magyarországi rádiózás, hiszen elindult a Rádió Rock, Magyarország rockrádiója. Mint már korábban írtuk, Kovács Áron és Kisó otthagyta a Class FM rádiót. Ekkor még csak annyit tudtunk, hogy egy új rádióhoz „igazoltak”, amelynek fő zenei irányzata a rock. A csatorna közleménye szerint, a rádió legfőbb célkitűzése, hogy a rockzene visszakapja azt az elismerést és rangot, amit megérdemel.



A rádió 2016. május 17-én reggel 6 órakor kezdte meg a sugárzást a budapesti 95,8-as frekvencián. Szerencsére az internetnek köszönhetően nem csak a budapesti lakosok élvezhetik a változatos, zenei kínálatot. Az Rádió Rock online adását a világ bármely pontjáról lehet hallgatni, természetesen az oldalunkra is kikerült az adó.

A 95.8 FM az InfoRádió régi frekvenciája volt. A Rádió Rock túlnyomórészt magyar rockzenét játszik, a frekvenciaengedély megszerzéséért 80 százalék magyar zene sugárzását vállalták.

Rádió Rock

Elindult a Rádió Rock – Magyarország rockrádiója (Forrás: radiorock958.hu)

 

A rádió több mint 2,5 millió hallgató elérését tűzte ki céljául, ezen felül pedig online is hallgatható. A pályázati kiírásra jelentkezett Favorit Masters Kft. nyeret el a budapesti 95,8 MHz-es frekvenciát. A rádió alapítói és tulajdonosai Németh Gábor dobos, zeneszerző (Skorpió, Dinamit, P. Mobil), a Kőbányai Zenei Stúdió szaktanára, Vörös István énekes, gitáros, dalszerző (ex-Prognózis) és Andrási Beáta, a Vörös István Produkció ügyvezető igazgatója. Ők egyben a Magyar Rockzenészek Egyesületének megalapítói és vezetői.

A Rádió programigazgatója a Juventus Rádió és a Neo FM volt programigazgatója Kalácska Gábor, aki korábban a Sláger Rádió zenei szerkesztője is volt. A Rádió Rock zenei szerkesztője, az értékesítési és marketing vezető Moziesik Barbara, aki a TV2 értékesítési csoportvezetője, aki korábban a Juventus Rádió értékesítési menedzsere is volt.

A rádió műsorok között megtalálhatják a hallgatók a híreket, az időjárás jelentést, a kívánságműsorokat. A műsorvezetők között rengeteg ismert név jelenik meg: Csizinszyky Éva, Vas Maya, Barabás Bea, Bűdi Szilárd, Kiss Orsi (Kisó), Kovács Áron, Gazdag Tibor és Nagy Feró.

A rádiót a Rádió Rock hivatalos weboldalán és oldalunkon is hallgathatjátok: Rádió Rock online.

Forrás: kreativ.hu

 

1 hozzászólás

  1. Alexandra szerint:

    Sziasztok. Családomnak szeretném kérni:Lord- nem kell!!
    Nagyon szeretjük ezt a csatornát. Előre köszönöm!

     

Üzenet írása

Üzenet szövege