Petőfi Rádió – Online

 

A Petőfi Rádió markánsan megváltozott és a fiatalok rádiója lett, az új hangnem új műsorszámstruktúrával jelentkezik, amelyben természetesen a zene játssza a főszerepet. A legjobb magyar, európai és tengerentúli dalok szólnak nap mint nap az országos lefedettségű rádióban. A zene mellett sávos szerkesztésben életmóddal kapcsolatos közéleti és kulturális információk is helyet kapnak.

Petőfi Rádió




A Petőfi Rádió Magyarország egyik legrégebbi rádiója, már 1932 nyarán megkezdte kísérleti adását, ekkor még Budapest II néven. A rádió 1949-ben váltott nevet, így a Budapest II. név helyett felvette a jelenleg is használt Petőfi Rádió nevet.

A rádió életében fontos változás következett be 2007. nyarán, amikor is a Petőfi Rádió egy fiatalabb stílusra váltott, amivel a többi kereskedelmi rádióval (például Class FM, Music FM) is felvehette a küzdelmet. A változatos zenei kínálatában megtalálhatóak a legfrisebb és legsikeresebb Európai és világi zenék külön hangsúlyt fektetve a fiatal tehetségekre.

A Petőfi Rádió a műsorszóráson kívül rendszeres turnékat is szervez, ahol a legkedveltebb hazai előadókat és zenekarokat mutatja be, így a nagyobb nyári fesztiválokon is jelen van. A Magyar Rádió színpadján rengeteg hazai zenész megfordult.

MR2 Petőfi Rádió

Forrás: radio.hu

A Petőfi Rádió leghallgatottabb műsorai közé tartozik a Talpra Magyar, a rádió napindító műsora Buda Mártonnal, amely minden hétköznap 6 és 10 óra között hallható. Az Akusztik műsorban a Magyar Rádió 8-as stúdiójában felvett koncertek kerülnek bemutatásra minden kedden este 10 órától, melyet szombaton este 9-kor újra lejátszik a rádió. Az Ej, mi a COOL? a rádió Top 30-as listájának dalai, mely minden szombaton délután szólal meg. A Netidők az informatika és a digitális média legfontosabb híreivel jelentkezik minden hétfőn 22 órától. A Vadonat a legújabb hazai újdonságokat mutatja be minden vasárnap este 8 órától. A hétvégén a klub zene rajongóit állítja célpontba a rádió, ekkor kezdődik a Selector műsor, amely a brit zene újdonságait mutatja be. A legfrissebb kulturális programokat a Kultúrfitnesz adja minden hétköznap 19 és 22 óra között.

MR2 Petőfi Rádió

Műsorok: Akusztik, Egész úton hazafelé, Ej mi a COOL?, Eleven, Kultúrfitnesz, Nagyon Zenész, Netidők, Passzport, Petőfi DJ, Selector, Selector DJ, Szenvedély, Talpra magyar, Vadonataaaaaaa

Műsorvezetők: Babucs Kriszta, Boczor Barnabás, Buda Márton, Leirer Tímea, Pérczeli Dóra, Popovics László, Sípos Dávid Günther, Szabó Tamás, Horvát Gergely, Kovács Gellért, Marton László Távolodó, Szilágyi Árpád.

Hírszerkesztők: Ács Gábor, Beslin Anita, Gudovics Éva, Kis Mónika, Miklós Felícia, Vízler András

MR2 Petőfi Rádió információk

Cím: Magyar Rádió Nonprofit Zrt.
1016 Budapest Naphegy tér 8.
Telefon: 06-1/328-7000
Email elérhetőség: info@radio.hu
Közönségszolgálat: kozonsegszolgalat@mtva.hu
A rádió internetes címe: http://www.radio.hu
Facebook: https://www.facebook.com/petofiradio

MR2 Petőfi Rádió frekvenciák:
89.0 MHz: Debrecen/Pallag
89.4 MHz: Csávoly/Felsőszentiváni út
90.3 MHz: Sárszentlőrinc/Uzd
92.7 MHz: Tokaj/Nagy-Kopasz
93.1 MHz: Győr/Szabadhegy
93.9 MHz: Kab-hegy
94.3 MHz: Nagykanizsa/Újudvar. Tukora
94.8 MHz: Budapest/Széchenyi-hegy
95.1 MHz: Csengőd/Kiskőrös
96.7 MHz: Komádi
98.2 MHz: Vasvár/Hegyhátsál
98.8 MHz: Szentes
99.5 MHz: Sopron/Dalos-hegy
102.3 MHz: Miskolc/Avas
102.7 MHz: Kékes
103.7 MHz: Pécs/Misina-tető
104.6 MHz: Szeged/Újszeged